A PREMONTREI NŐVÉREK TÖRTÉNETE

Nem sokkal azután, hogy Norbert 40 társával letelepedett Prémontrében, Ricvera de Clastres segítségével megalapította a premontrei nővérek rendjét is.

"Norbert elképzelései szerint a Prémontré-beli közösségnek a jeruzsálemi őskeresztény közösséget kellett másolnia: hívők sokasága gyűlt az apostolok köré" (1). A kanonokokon kívül mindkét nemből számos "megtérőt" találunk; amely kifejezés a 12. század szóhasználatában a mélyebb és elkötelezettebb vallásos életmód követőit jelentette. Ezeken az alapokon felnövekedve vált Prémontré 1121 után kettős kolostorrá, magában foglalva a kanonokok közösségét, a laikus testvéreket és a nővéreket. Norbert kedvelte ezt a struktúrát, mert szerinte híven adta vissza az apostolok körül összegyűlő hívô közösség sokszínűségét. Azokban a napokban a nővérek és a laikus testvérek száma mintegy 80 volt. A rend több kiváló, nemesi származású nővért is tagjai között tudhatott Ricvera de Clastres mellett mint például Adele de Montmorency vagy Ágnes, Braine grófnője, aki maga is több monostort is alapított. Ezek a nővérek azonban sohasem érezték azt, hogy a laikus testvérek státuszára süllyesztették volna őket. Norbert férfi és női tanítványai oly mélységesen tisztelték az Eucharisztiát, s ezáltal a papságot, mint ahogy az első keresztények bíztak apostolaikban, hogy azok a tökéletességre vezetik őket. "Norbert maga és ezek a nők nem feltétlenül az Egyház fejének és karjainak tartották magukat; számukra elegendő volt, hogy szeretetük, szemlélődésük és önátadásuk által az Egyház szívében lehettek". Az apácák, a piae mulieres elkülönítve bár, de a kanonokok monostorainak közelében éltek. Az imádság mellett legfontosabb feladatuk a szegényekről, a zarándokokról és a rendtestvérekről való gondoskodás volt. Az apácák elöljárója a priorissza volt, közösségi életük részleteit pedig a férfirend részérôl a magister exteriorum szabályozta. Norbert halála után, 1137 körül erősödtek fel azok a törekvések a renden belül, melyek a férfiak és nők szétválasztását szorgalmazták. Megkezdődött a kettős kolostorok felszámolása. Fosses-i Hugó, Prémontré apátja azt gondolta, hogy a generális káptalannak meg kell kezdenie a kettős kolostorok felosztását, amit már Norbert is megpróbált Cappenbergben és Ilbenstadban. Ettől kezdve a nővérek új helyzetben találták magukat. Átvették a férfi rend struktúráit és nagy hangsúlyt helyeztek a zsolozsma ünnepélyes énekes végzésére. A tanultabb nővérekből lettek a sorores cantates, mialatt a többiek sorores conversea néven kerültek megemlítésre . 1240 körül, az apátok éves gyűlésén újból napirendre került a nővérek helyzete.

A káptalan új konstitúciókat alkotott meg számukra. Ennek értelmében egy kolostor nem fogadhatott be 20 apácánál többet és priórájuk teljesen az apát irányítása alá került.

A későbbiekben pedig az általános káptalan által kinevezett circator felügyelte a kolostorok életét. Ő volt az, aki felvette a fiatal lányokat a rendbe, akik az ő kezébe tették le fogadalmaikat is. A 13. századi premontrei nővérek szemlélődő életet éltek monostoraikban, ám a szeretetszolgálatból is kivették részüket: gondoskodtak a szegényekről, gyógyították a betegeket, fogadták a vendégeket. Egyedülálló módon Magyarországon (Somlóvásárhelyen) egészen a török korig hiteleshelyi tevékenységet folytattak. A nővérek ruhája a kanonokokéhoz hasonlított és viselték a kanonissza címet is. A generális káptalannak a férfi és a női kolostorok szétválasztására irányuló törekvései eltérő módon valósultak meg a különböző régiókban. "Azokban az országokban, ahol a generális káptalan rendelkezéseit szigorúan vették, a nővéreket vidékre küldték"

Erre számos példánk van. A nővérek az atyákkal azonos földrajzi régióban, de területileg elkülönített házakban laktak, s a férfirendtől függetlenné váltak. Néhány helyen a nővérek költöztek be a kolostorba, az atyák pedig továbbvonultak egy másik apátságba. Jó pár közösség identitását feladva a ciszterci apácákhoz csatlakozott.

A brabanti, flandriai és szász cirkáriák nagyon komolyan vették a generális káptalannak a kettős kolostorokra vonatkozó határozatait. E területekről a nővérek a keletre vonuló telepesekkel Kelet-Közép-Európába költöztek át. Így tűntek el a premontrei apácák Franciaországból, Belgiumból, Burgundiából és Svájcból, míg Vesztfáliában, Cseh- és Morvaországban, Lengyelországban és Magyarországon ugrásszerűen megnövekedett a számuk. Ez részben a nemességnek és a gazdag polgárságnak volt köszönhető, akik nem akartak lemondani leányaik jó iskoláztatásáról a jövőben sem.

Bernard Ardura rendtörténész így ír erről az időszakról: "Franciaországban egyedül a Szt. Margit konvent maradt meg La Rochelle-ben, ez is csak addig, míg a reformáció térhódításával párhuzamosan a hugenották át nem vették a hatalmat a városban. Spanyolországban a rendtől korábban elszakadt Santa Sofia in Toro és Villoria in Orbigo kolostorait csak újbóli csatlakozásuk mentette meg. Magyarországon a virágzó női kolostorokat 1590 után a török hódítás teljesen megsemmisítette. Lengyelországban a nővérek közösségei egészen 1772-ig, az ország első felosztásáig létezhettek zavartalanul. Egyedül Vesztfália és Csehország maradt meg a premontrei kanonisszáknak, ahol a nővérek nagy része a helyi nemesség soraiból került ki. 33 női kolostor létezett ezen a területen a 15 férfi apátsággal szemben. Németországban egészen 1803-ig fennmaradtak a kettős kolostorok Oberzellben, Spieskappellben, Ilbenstadban és Adelbergben". Ezek a női kolostorok javaikat a kanonokoktól függetlenül kezelték.

Két premontrei apácát emelt hivatalosan is oltárra az Egyház. Az egyik Boldog Gertrúd, aki még kislány volt, amikor édesanyja, Árpádházi Szt. Erzsébet beadta Altenberg premontrei kolostorába; a másik pedig a krakkói Boldog Bronislawa, a domonkos Szt. Jácint unokatestvére. Ezenkívül megkezdődött a krakkói Emilia Podolska és a bonlieu-i Sr. Rose kanonizációs eljárása is.

A PREMONTREI NÔVÉREK NAPJAINKBAN

Rövid áttekintés a ma létező valamennyi premontrei női közösségről. A nővérek közösségeinek jogi helyzete eltérő:

1) A Rend joghatósága alá 3 ház tartozik: Oosterhout, (NL), Veerle (B), és Doksany (CZ) 2007 óta.

2.) A helyi Ordinárius Püspök alatt az alábbi két típusú közösség áll:

a) Független Kanóniák: Bonlieu (F), Zwierzyniec(PL), Imbramovice (PL), Toro (ES) és Villoria de Orbigo (ES)

b) A Renddel kapcsolatban lévő közösségek: Szent Gallen- Berg Sion (CH), Zsámbék (HU), Rot an der Rot (Aulendorf) (D), Mariengaard (NL), Tehachapi (USA).

3.)Pápai jogú, független szerzetes közösség: Svaty Kopeceki Premontrei Nővérek közössége: Cseh-Morva Tartomány, Szlovák Tartomány

A spanyolországi premontrei kanonisszák Santa Sofia (Zamora) és Villoria de Orbigo (León) közösségei egyedülálló részét képezik a Rendnek. Kezdetben kettős kolostorok voltak, a rendi szokásoknak megfelelôen a templomot is megosztva használták. Miután a kettős kolostorokat felszámolták, az öt túlélő nővér 1304. június 12.-én St. Miguel de Grox kettős monostorából a Santa Sofia kolostorába költözött át. 1243- ban Rodrigo Fernandez Valduerna, Astorga grófja Villoria de Orbigo falujában lévő palotáját adományozta a premontreieknek. Az atyák 1511-ig éltek itt, majd elköltözésük után hét nővér érkezett ide Santa Sofia monostorából. A premontrei apácák azóta is folyamatosan jelen vannak itt.

Németországnak több, mint 35 női kolostora volt a középkorban, ezek közül azonban egy sem maradt fent. 1947- ben a windbergi konvent megpróbálta helyreállítani Rot an der Rot történelmi apátságát, ahol egy új közösséget szerettek volna alapítani. Több premontrei női közösségről van tudomásunk a 12. századi Franciaországból, ám a 14. században már csak kettőt találunk közülük; a közösségek lassan kihaltak. 1871-ben Bonlieu-ben alapítottak egy új nővérközösséget.

Svájcban már az 1126 előtti évekből vannak híradásaink nővérekről. A 13. század első felében mintegy 15 női kolostor létezett itt, ám ezek kivétel nélkül a reformáció áldozatai lettek. Berg Sion örökimádó kolostorát 1776-ban alapították.

Az egyik legkorábbi alapítás a Prága melletti Doksanyban található. A Prága melletti Strahov férfi közösségéhez hasonlóan ezt is Gertruda lengyel hercegnő alapította 1144-ben. A közösség gyors fejlődése tette lehetővé az 1162-es zwierzynieci alapítást. A rendi élet e helyen egészen 1782-ig, II. József feloszlató rendeletéig zavartalanul folyt. Néhány évszázaddal később, 1998-ban azonban már Krakkóból került sor Doksany újraalapítására. A zwierzynieci alapítás egyébként Gertruda testvérének, Ágnes hercegnőnek a nevéhez fűződik. Az imbramowicei kolostort úgyszintén a krakkói nővérek hozták létre 1226-ban Iwon Ondraz krakkói püspök segítségével. A kolostor a Dlubnia folyó partján található, mintegy 40 km-re északnyugatra Krakkótól.

A nővérek újraalapítása mintegy 300 év után vált valósággá Magyarországon. Az 1927-ben Külsővaton létrejött kolostor Dr. Ráday Sebestyén atyának és a zwierzynieci nővéreknek köszönheti létét. A fiatal közösség első elöljárója a korábbi imbramowicei perjelnő, Wisniecka Anzelma volt. A magyarországi rendszerváltás után a nővérek anyaháza Zsámbékra került át.

A premontrei nővérek cseh és szlovák kongregációja 1902- ben alakult meg az Olomouchoz közeli Szent Hegyen (Svatý Kopeček) Adalbert Frejka premontrei atya és a zwierzynieci Michaela Andruskiewicz nővér segítségével. A kongregáció ma két provinciából áll. A szlovák kongregáció anyaháza Vrbovében van, ám az elöljáróság Trnavában található. A cseh nővérek anyaháza változatlanul Olomoucban, a Szent Hegyen található. A hollandiai Mariengaard premontrei nővérközösségét 1992. június 6.-án alapították meg, mint olyan nők konszociációját, akik vagyonközösségben és imádságban élnek együtt.

St. Joseph of Tehachapy az észak-amerikai kanonisszák első alapítása. 1997-ben, a kaliforniai St. Michael Abbey (Orange County) támogatásával jött létre, s az apátság affiliációjának számít. 2001 óta a monostor a Betlehemi Szt. József Perjelség nevet viseli. Napjainkban 14 különböző közösségben mintegy 326 premontrei nővér él két kontinensen

Oldal elejére